2009. március 31., kedd

Egy pont a pesszimistáknak: Dow Jones -3,72%

„Én tudtam, hogy ez lesz a vége,
Én tudtam, hogy nem szabad…”

Ezt a keserédes Presser-nótát dúdolgathatja, aki nem hitt a tegnapi visszafordulásban, akiben túl erősen élt a válság végének eljövetele iránti vágy. Azért aggódni nem kell túlságosan, én is jártam már így néhányszor a medvepiacon, hiába, éhes disznó makkal álmodik. Ezúttal ráadásul StockTitanos szerzőtársam is elejét vette volna a hurráoptimizmusnak. Lássuk:


Nos a probléma ugyanott volt, mint majd’ az összes indexnél: túlértékeltségbe forduló RSI-indikátor, és egy ellenállás, amely visszafordított bennünket a poros, unalmas, de sziklaszilárd csökkenő trendünkbe. Egyértelmű fordulás volt, számíthattunk rá. Kihasználva a spread-kereskedés előnyét, egyszerűen az indexszel kereskedtem, amit ennél a szolgáltatónál nemes egyszerűséggel csak úgy neveznek:

„WALL STREET”



Ezt az eszközt nem csak akkor lehet adni-venni, ha az amerikai kereskedés éppen folyamatban van, hanem 8 és 22 óra között bármikor. „Out of hours” a futures értékek trendjét mutatja az árfolyam. A nap eleji oldalazás után, ami masszívan a negatív tartományban zajlott le, 15:10 magasságában kezdődött el a vérfürdőre való készülődés, szabályos és arányos piros gyertyák sorával. Számomra ez ok volt a beszállásra, és a folyamatos csökkenésben mindig az előző hullám szintjére helyezett stoppal igyekeztem tartani a frontot. Ez ugyan megszabadított engem a napi profitlehetőség felétől, hiszen 7525 pont magasságában kicsukott, de a spreaden tapasztalható kellemes tőkeáttét így is biztosított pozícióarányos 44%-os profitot.

2009. március 30., hétfő

Van még erő a bikákban?


Mi történt?


A múlt vasárnap kirobbant kormányválság a héten nem érződött a hazai részvénypiacon, a nemzetközi események voltak a piac fő mozgatórugói, ennek megfelelően a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX egy hét alatt 459 ponttal, 4,28 százalékkal emelkedett, 11.178 ponton zárt pénteken.
A nemzetközi piacokon szinte egész héten kedvező volt a hangulat, ami a régiós tőzsdéket és a BÉT-et is érintette. A hét utolsó kereskedési napján a befektetők profitot realizáltak, de az egész heti emelkedés így is számottevő volt.
A hazai részvénypiac alakulása azért is érdekes, ugyanis a múlt héten kipattant kormányválság után az elemzők a piac csökkenésére számított, mint ismert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a múlt hétvégén jelentette be távozását, és új kormány megalakítását javasolta. A belpolitikában a hét gyakorlatilag az új kormányfő keresésével telt, napról napra, óráról órára jelentek meg újabb nevek a leendő kormányfő személyéről, de a piac egyelőre kivárt, a forint sem reagált meghatározó módon az eseményekre.
A hét elején megalapozta a jó hangulatot, hogy az Egyesült Államokban ismertették a kormány tervét a bankok rossz hiteleinek kivásárlására, magántőke bevonásával. A hír elsősorban a bankpapíroknak kedvezett, amelyek egész héten jó szerepeltek. Kisebb-nagyobb megtorpanások azért voltak hét közben a részvénypiacokon, hiszen az Egyesült Államokban, és Európában megjelent makrogazdasági mutatók továbbra is a recesszióról tanúskodtak.
Itthon bejelentették, hogy a magyar állam az OTP Banknak több mint 400 milliárd forint, az FHB Jelzálogbanknak mintegy 120 milliárd forint összegű kölcsönt nyújt piaci feltételekkel, a vállalati és a lakossági hitelezés bővítése érdekében. A kölcsönt az IMF-től illetve az Európai Uniótól származó 20 milliárd eurós forrásból biztosítja az állam.
Az OTP-vel kapcsolatos hír jelent meg csütörtökön, a tavaly október 9-i, OTP-papírok elleni spekuláció mögött Soros György alapja, a Soros Fund Management LLC állt. Az alapot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete csaknem félmilliárd forintra büntette árfolyam befolyásolás miatt. Az alapnak az OTP részvények eladására kötött üzletei a banki papír jelentős értékvesztését okozták.

A múltheti kereskedés pénteki záróértékei

Mi várható?

A múlthéten folytatódott a korrekció a vezető tőzsdéken és ahogy arra már számítani lehetett az emelkedés kritikus szintekhez érkezett. A legfontosabb kérdés most az, hogy a bikák képesek e megküzdeni az első komolyabb medvecsordával és folytatják útjukat vagy a medvék újra bebizonyítják, hogy még nem jött el a „bikák ideje”. Az európai részvénypiaci mozgások egyik meghatározó piaca a Német. Az első grafikonon a DAX index árfolyamalkulását követhetjük nyomon. Jól látszik, hogy a medvepiaci időszak egyik legkomolyabb ellenálláshoz érkezett az árfolyam. Amire ilyenkor számítani is lehet, hogy a befektetők bizalma kicsit erejét vesztette. Sok befektető vonhatja le ugyanis a következtetést, hogy inkább zsebre teszi az elmúlt két hét korrekciós időszakának nyereségét és inkább kivár minthogy az igen volatil piacon kockáztassa megszerzett nyereségét.

1. grafikon
A DAX index alakulása



A technikai elemzésen az RSI indikátort érdemes figyelemmel kísérni. Az emelkedés alá fektetett támasz vonalat az árfolyamkorrekció miatt gyengülő indikátor metszette, amely értelmezhető eladási jelként is. Azért gondolom így, mert ha ugyanezt a technikát alkalmazzuk a korábbi korrekcióknál is, látható, hogy az árfolyam emelkedés már kifullad, amikor a támaszvonal metszése bekövetkezik.


BUX

A hazai kereskedésben kísérteties a hasonlóság. A BUX index, német testvéréhez hasonlóan ellenállásához ért, amely a pénteki kereskedés során jelentősebb árfolyamesést hozott magával. Az indikátor jel itt is ugyanaz.

Nem lehet kijelenteni száz százalékos biztonsággal, hogy vége a ralinak, azonban a bennmaradás mellett döntő befektetőknek ajánlott szűk stop limiteket alkalmazni. Ha a korábbi esésekből indulunk ki most is elképzelhető, hogy néhány nap alatt jelentős árfolyamesés zajlik le. Nem szabad elfelejtetni a politikai élet okozta bizonytalanságot sem. A múlt héten nem dominált ez a hatás, de könnyen elképzelhető, hogy a befektetői bizalom szublimál ha végül előrehozott választásokra kerül a sor. A helyzet nem menthetetlen, de az előrehozott választás értékes hónapokba kerül, amelyet egyáltalán nem biztos, hogy büntetlenül megúszhat - ebben a vérzivataros időszakban – a budapesti parkett .

2. grafikon
A BUX index alakulása


Richter

A gyógyszeripai részvény szépen teljesített az elmúlt héten. Tartotta emelkedő trendjét. Félelemre csak az emelkedés szöge adhat okot. Az emelkedés intenzitása ugyanis tarthatatlan hosszabb távon. A grafikonon látható, hogy még van tere az árfolyamnak, azonban 30.000 Ft-os szintnél a fibonacci 38,2 %-os szintje, a medvepiaci ellenállásszint és korábbi árfolyamcsúcsok fogadják majd az árfolyamot és ott – véleményem szerint – újra elfogyhat a lendület. Az sem biztos azonban, hogy az emelkedés folytatódik. Kisebb a jelentősége ugyan, de mégis komoly figyelem szegeződik a napokban a fibonacci 23,6 %-os szintjére is, mellyel az elmúlt napokban folytatott közelharcot az árfolyam. Ha a hét első felében nem tud emelkedni az árfolyam, akkor az egész emelkedésnek búcsút mondhatunk.

Vélemény: érdekesen lehet majd kereskedni a Richter papírjával is a héten. Ugyan a Richter napi grafikonján nem érezhető, azonban hatvan perces grafikonra váltva jól látszik, hogy az árfolyam egy trendcsatornában halad felfelé. A long pozíció és a short pozíciót is a trendcsatorna alján lehet érdemes felvenni. Longot, amennyiben az árfolyam fordul a vonalról, míg shortot, amennyiben az árfolyam elhagyja a trendcsatornát. Természetesen a stop limitekről itt sem szabad elfeledkezni, melyet a megnyitott pozíció irányától függően a trendvonal ellentétes oldalán érdemes elhelyezni

3. grafikon
A Richter Gedeon részvény árfolyamának alakulása


Magyar Telkom

Mit lehetne mondani. Szinte csak ugyanazt. A Magyar Telekom is ellenálláshoz ért, melynek kitörésére azonban nagyobb esélyt látok, mint a parkett többi szereplőjénél. Egyenlőre az indikátor kiegyensúlyozott emelkedést mutat, a forgalom az emelkedő napokon magasabb, mint eséskor, ami vevőorientált piacra utal. A Magyar Telekom esetén bízom az emelkedésben, erősen túladottnak tartom a papírt, amit még a jelenlegi gazdasági helyzetben sem tartok reálisnak.

Vélemény: Ha idén is lesz osztalék ralli, akkor annak hamarosan el jön az ideje. Ezen a nyomvonalon haladva érdemes lehet venni a telekommunikációs részvényt az előző cikkben részletezett OTP kereskedési politikához hasonlóan. Több részre osztva a pénzt, több árfolyamszinten, szigorú stoppok használata mellett.

Kíváncsian várom a folytatást!

4. grafikon
A Magyar Telekom részvény árfolyamának alakulása


OTP

Nagyon érdekes az OTP árfolyamának alakulása. Nem tudni ugyanis, hogy a tengerentúli pénzügyi részvényekkel karöltve, tudja e tartani a világ pénzügyi szektora - és ezen belül az OTP - azt a tőkebeáramlást, melynek szemtanúi lehetünk most már két hete. Ha gazdaság egészét tekintjük a legerősebb piacbefolyásoló tényezőnek, akkor még közel sincs itt a bikák ideje, a medvék még magabiztosan őrzik tőzsdei hatalmukat.
Azonban a pénzügyi szektor grafikonjai kicsit mássá teszik az összképet. A pénzügyi szektor ugyanis jelentősen felülteljesítette a piac egyéb szektorait, a részvény árfolyamok szinte még a matematikát is meghazudtoló módon törtek az ég felé, könnyedén áthasítva jelentősebb ellenállásokat is. Így tett az OTP árfolyama is, amely még az úgynevezett visszatesztelést is mintaszerűen produkálta (az utolsó zöld gyertya alsó kanóca pontosan a korábbi ellenállás szint – lila – vonaláig lóg vissza): Az emelkedés folytatódott, igaz az elmúlt két nap napon belüli árfolyamesésével. A grafikon a további erősödést nem zárja ki, az árfolyamérték hamarosan 2.500 Ft-nál is lehet, de majdnem ekkora az esélye az újabb lefordulásnak is, amelyet a 23,6 %-os fibonacci szintről való lefordulás miatt nem tekinthetünk alaptalannak. Befektetői véleményem, hogy a napon túl kereskedők számára a legjobb döntés a kivárás lehet.

Vélemény: A short pozíciók nyitására a emelkedő lila vonal metszését tartom alkalmasnak, míg a long pozíció nyitáshoz a 23,6 %-os fibonacci érdemi mértékű elhagyása, jelentős forgalom mellett jelentheti a szignált.

5. grafikon
Az OTP részvény árfolyamának alakulása


MOL

A MOL árfolyama űrhajósebességgel tört az ég felé kérdéses azonban, hogy a felminősítés ellenére képes lesz e az árfolyam a középtávú ellenállásának metszésére. A 23,6%-os fibonacciról lefordult az árfolyam és kérdéses, hogy kap e még egyáltalán új lendületet az emelkedés.

Vélemény: szerintem az nemzetközi hangulat újra pesszimizmusba csap majd át és ez a hazai parkett befektetőit is kiszállásra késztetheti. Az említett fibonacci szint mintaszerűen fogta meg az árfolyamot, az RSI indikátor vonalának támasza is tört így a csökkenést valószínűsítem. Ha a nemzetközi hangulat mégis fordul érdemes résen lenni, mert a mostanában megszokott emelkedések rövidek, ám igen intenzívek, így rövid idő alatt jelentős hozam válik elérhetővé.

6. grafikon
A MOL részvény árfolyamának alakulása

2009. március 27., péntek

Sarki fény – EUR - NOK


Ismeri a kedves Olvasó a „Sarki fény” névre keresztelt koktélt? A recept egyszerű, de hatásos: végy egy szódásszifont, töltsd meg vodkával, ereszd bele egy patron tartalmát; és a gyanútlan vendégnek egy pohárba előzőleg betöltött ujjnyi málnaszörpre fröccsentsd rá! A hatás garantáltan nem marad el.

Tegnap a norvég jegybank kamatot csökkentett. A hatás ott sem maradt el.

Az Euro Norvég korona keresztárfolyam alakulása


A két hónapig élő csökkenő trend letörése után jó beszállási pont jelentkezett, az első Fibonacci-szintig szabad utat kapott a kurzus az emelkedéshez (tehát a korona a gyengüléshez). Ugyan csak addig, mert ez sikeresen megfordította az árfolyamot, és e talán kissé egzotikusnak tűnő deviza újra erősödésbe kezdett. (Apropó, tartott már a kezében ilyen bankjegyet?) Tegnap azonban a kamatcsökkentés visszafordította ezt, a jegybank vágta az irányadó rátát, mellyel lejtőre lökte a koronát, szép nyereséget okozva az EUR-NOK longosoknak. A bejelentés megfelelt a piaci várakozásoknak, így tehát nem kellett jóstehetség a pozíció felvételéhez. Persze – mint mindig – STOP MEGBÍZÁSSAL, de ezt már talán mondanom sem kell ilyen vészterhes időben.
A jegybanki kommentár szerint a fjordok országát a vártnál jobban sújtja a válság, így őszig további agresszív kamatcsökkentési periódus jöhet. Javaslom, hogy figyeljünk tehát!
U.i.: Ki-ki maga dönti el, milyen fokú nyereségvágyat tart elfogadhatónak, én „a gyors profit jó profit” elv alapján ezeket a pozíciókat tegnap este zártam.

2009. március 24., kedd

Forex: GBP - EUR - Újra erőre kap a font?

Most kicsit a devizakereskedés vizeire evezünk, az elmúlt napokban eluralkodó eufória és megnövekedett kockázatvállalási kedv a font grafikonján is könnyen tetten érhető.
A berajzolt vonal a napi bontású ábrán megmutatkozó támaszvonal, ezt többször is érintette az árfolyam, de letörni eddig nem tudta. A két erős Fibonacci-szint próbálta még elejét venni a túlzott intenzitású emelkedésnek, ha úgy alakulnak a dolgok, holnap talán megkezdődhet a következő ostrom is, ás akkor akár új távlatok is nyílhatnak.

Az Angol Font és az Euró keresztárfolyama

2009. március 22., vasárnap

Emelkedtünk, de fogunk is!?

2009. 03. 24. 11:00 - UPDATE: Az amerikai futures-k minimális mínuszban tartózkodnak, ami a tegnapi gigarali után nem is meglepő. Látható ebből, hogy a befektetői bizalom még kitart, azonban véleményem szerint kisebb "profitrealizálós korrekció" sem kizárt. A következő napokban az árfolyam az S&P 500 indexben a tegnapi kitörést követően várhatóan ma, holnap visszateszteli ellenállását. A döntő az lehet, hogy ezután képes-e majd az árfolyam tovább emelkedni vagy visszatér korábbi csökkenésébe és folytatja mélyrepülését.

A Standard and Poor's 500 index alakulás

A grafikonon jól látszik, hogy a tegnapi emelkedéssel kitört az árfolyam az ellenállásából. A trenddel elletétes irányú kitöréseket általában visszatesztelés követi, ezért számítok arra, hogy kisebb esés lehet a mai, holnapi kereskedésben. Az igazi kérdések majd akkor kerülnek elő, hogy a szürke vonallal jelölt emelkedés vagy a pirossal jelölt újabb mélyrepülés következik. Egy biztos ha az emelkedés is kerül előtérbe, az út igen rögösnek ígérkezik. 840 pontnál az 50%-os míg 880 pont körül a fibonacci 61,8%-os szintje jelenthet majd komolyabb gátat a zavartalan emelkedésnek.

2009. 03. 24. 08:00 - UPDATE: Amerikát megszállták hétfőn a bikák és tavaly október óta nem látott, 6% feletti emelkedéssel zártak az amerikai börzék. A gazdaságélénkítő döntések úgy néz ki sikeresen megnyerték a befektetők bizalmát, akik látványos vásárlásba kezdtek. A múltheti bejelentések miszerint a Bank of Amercia és a Citigroup is nyereségesen zárta első két idei üzleti hónapját is ezt a hatást erősítették, ahogyan az ingatlanpiacról érkező - megdöbbentő - hír is, miszerint a várt - 0,9 %-os visszaesés helyett 5,1%-kal nőtt a használtlakás - értékesítések száma. Várhatóan holnap folytatódik a rali, amely begyűrűzik majd Európába és remélhetőleg hazánkba is. Így korábbi véleményemmel ellentétben a hazai parketten is jelentős korrekcióra készülhetünk, amely azonban nem jelenti azt, hogy végleges és tartós fordulatról beszélhetünk. Azonban egy biztos, az elmúlt időszak legnagyobb, legintenzívebb visszaárazódása következhet, amely eddig elképzelhetetlen szintekig repítheti a hazai részvénypiacot is.

Mi történt?


BUX + 8,8% 10.719 PONT
OTP + 17,6 % 1.859 Ft

MOL + 9,5 % 9.400 Ft

Magyar Telekom + 3,4 % 517 Ft

Richter + 8,6 % 26.395 Ft


A héten jól szerepeltek a bankrészvények a nemzetközi piacokon, és ez meglátszott az OTP árfolyamán is. A magyar bankpapír árfolyama 1.800 forint fölé emelkedett, amire egy hónapja nem volt példa.
A banki papírok drágulását a hét elején az okozta, hogy fölerősödött a befektetők bizalma az amerikai bankszektor állapotával kapcsolatban, miután több vezető amerikai pénzintézet is arról számolt be, hogy az idei első két hónapban már nyereséges volt.
A piacok hangulatát javította az amerikai Fed elnökének, Ben Bernankének az a vasárnapi nyilatkozata is, amely szerint a recesszió már az idén véget érhet, ha sikeres lesz a kormányzat bankmentő csomagja.
A hétfői növekedést kedden visszaesést követte, majd a Fed szerdai bejelentésére ismét optimistává váltak a piacok. Az amerikai jegybank közölte, hogy hosszú lejáratú államkötvényeket vásárol a következő hat hónapban 300 milliárd dollár értékben, továbbá 750 milliárd dollárral növeli a banki adósságok és jelzáloggal támogatott kötvények felvásárlását. A fellendülés fő nyertesei a bankok voltak, de a bejelentés az olaj, a nyersanyagok és a nemesfémek piacán is áremelkedést váltott ki, ennek hatására erősödtek az olajtársaságok és a nyersanyagipari cégek részvényei is.
Egyes szakértők szerint a Fed ezer milliárd dollárt meghaladó pénzköltése élénkíti a gazdaságot, és ennek következtében nő a nyersanyagok iránti kereslet. Más vélemények szerint viszont a hatalmas többletlikviditás inflációs hatást gerjeszthet, ezért a befektetők az értékálló befektetések, egyebek közt a nemesfémek felé fordulnak.

Mi várható?

Kezdjük külföldről…

Szeretném hangsúlyozni már az elején, hogy ami külföldön történik nem egyértelműen jelzi azt, hogy mi fog itthon történni. Főképp nem azokban a napokban, amikor miniszterelnök váltás és új kormányalapítás előtt áll az ország. Azonban érdemes figyelembe venni az amerikai eseményeket is. A Standard and Poor’s 500 index ugyanis komoly ellenálláshoz ért, amelyről várhatóan – a kedvező piaci hírek ellenére is – újra a mélypontok fele veheti az irányt.

1. grafikon
Standard and Poor's 500 index


Az első grafikonon érdemes megfigyelni, hogy az RSI függvény korábbi lokális maximumát elérve (piros vízszintes vonal az RSI indikátoron) – ami egybe esik az ellenállást jelentő egyenessel (piros vonal) – az árfolyam újra esni kezdett. Ennek folytatódására lehet számítani a jövőhét elején is, melyet az újabb hírek fognak majd befolyásolni.

BUX – esésre áll


Bizonytalanul ülök miközben ezeket a sorokat írom. A piac ugyanis technikailag gyönyörűen követte elmúlt heti prognózisomat. Ha most is kizárólag a technikai elemzés eszközrendszerét használom a kép tökéletesen egyértelmű. Esés,esés és megint csak esés. A BUX a Standard and Poor’s 500 indexhez hasonlóan ellenálláshoz ért, melyből újabb esés következik.

Ám Gyurcsány úr hétvégi bejelentése könnyen átírhatja a forgatókönyvet. A befektetők bizalmát erősítheti a változás, ami könnyen felülírhatja a nyugalmi helyzetben megszokott indikátor jeleket.

Összességében én mégis a korrekciós hét kezdés mellett teszem le a voksomat. Az őrült rallikat profitrealizálás követi. Márpedig ez most őrültre sikeredett.

A BUX mozgását követhetjük figyelemmel a grafikonon, melyen a piros vonallal jelölt ellenálláshoz ért a pénteki napi zárásra az árfolyam. Ugyan az RSI alapján még van hely az emelkedésben, mégis a letörést valószínűsítem a már taglalt okok miatt. Kedvező jel azonban, hogy csütörtökön eltávolodott az árfolyam a 15 napos mozgóátlagától, melyet a hétfői áttörése után még visszatesztelt az árfolyam. Általában a mozgóátlagokról elmondható, hogy emelkedésben ellenállást, míg esésben támaszt jelenthetnek az árfolyamnak. Ez alapján arra számíthatunk, hogy a hét árfolyameséssel indul majd, mely megtorpanhat 10.000 Pont környékén. Itt kap majd jelentőséget az, hogy milyen is a piaci fogadtatása a miniszterelnöki bejelentésnek. Várhatóan ez sem hatja meg a befektetőket és folytatódik majd az árfolyamesés.

2. grafikon
BUX index



OTP

Szépen mentelt az OTP, a budapesti parketten a legszebben a hét során. A befektetői bizalom erősödött, azonban a saját részvény vásárlásoknak nagyobb volt - véleményem szerint - a súlya. A jó hír, hogy emelkedésben még maradt tere a bankpapírnak, azonban a hét elejére mégis az árfolyamkorrekciót valózínűsítem. Ezen a szinten komoly mennyiségű profitrealizáló jelenhet majd meg, a hét első fele tehát eladó orientált lehet. Az árfolyam a héten összességében mégis a pozitív tartományban zárhat majd 2.000 Ft-os szint környékét is elérve.


3. grafikon
OTP részvény



A grafikonon jól látszik, hogy több okból is 2.000 Ft-nál számíthatunk az erősödés végére. A piros vonallal jelölt ellenállás, a fibonacci 38,2 % os szintje, és az RSI indikátor túlértékeltségi szintje is ezen az áron fogja fogadni a bankpapírt.

Hogyan kereskedjünk az OTP-vel!?


Véleményem szerint az OTP-t a következő üzletpolitikát követve érdemes venni a héten:
1. Oszd el három, négy felé a tőkét
2. Határozd meg a stop szintet
3. Vásárolj
4. Ha az árfolyam eléri a stop szintet ne add el, hanem vásárolj újabb részével a tőkédnek, így az átlagárfolyam miatt alacsonyabbra tudod tenni a stop szintet.
5. Ha újra eléri az árfolyam a stop szintet vásárolj még és ezt folytasd addig míg a tőkéd el nem fogy.
6. A végső stop szintet akkor határozd meg, amikor minden pénzt befektettél!

Példa:

1. 100 Ft egy részvény árfolyama, rendelkezésre álló tőke 600 Ft
2. Három egyforma 200 – 200 Ft-os részre osztom a tőkét
3. A stop szintem standard módon 5 %
4. Vásárolok 100 Ft-os árfolyamon 2 db részvényt.
5. Az árfolyam süllyed 95-ig, ezzel elérve a stop szintemet.
6. Tőkém még maradt ezért azt felhasználva újabb 2 db részvényt vásárolok. Így az átlag árfolyamom 97,5 Ft lesz. Ez alapján az új stop szintem 92,625 lesz (97,5 Ft – 5%)
7. Amennyiben ezt a szintet is eléri az árfolyam újból vásárolok 2 db részvényt. Az átlagáram így 95,875 Ft.
8. Mivel a tőkém ezesetben elfogyott meghatározzuk a végső stop szintet, amely elérése estén az összes részvényt eladom (91 Ft).
9. Bízva a bekövetkező emelkedésben, amely ezestben magasabbra repítené az árat 100 Ft-nál extraprofitot tehet zsebre, hiszen nemcsak 100 Ft-on, hanem olcsóbban is vásároltam, miközben az elkönyvelhető veszteség mértéke 5% marad.


MOL

Szép volt a múlt hét, de vajon mi következik!?
A hét legérdekesebb híre a Credit Suisse-től érkezett. A svájci bankóriás csökkentette a MOL célárfolyamát – köszönhetően az olaj célárfolyam csökkenésnek -, azonban eladásról tartásra minősítette fel a céget. Az új 12.532 Ft-os célár ugyanis még mindig igen kecsegtető. Ez a jelenlegi árszinthez képest még mindig 33% kilenc hónap alatt!

Kell még egy nap…

4. grafikon
MOL részvény



A technikai elemzésen láthatjuk, hogy pénteken az ellenállást jelentő kék vonal fölé került az árfolyam. Azonban csalóka a kép, mert a kereskedés végén az árfolyam 9.230 Ft volt, a 9.400 Ft-os szintet csak a zárószakaszban érte el (9.230 Ft még nem kitörés, az az ellenállás alatti szint!). Így nem tűnik túl meggyőzőnek a kitörés. A hétfői kereskedés sorsdöntő lehet. Amennyiben erősödik vagy tudja az árfolyam tartani a szintet, akkor számíthatunk további erősödésre, azonban ennek esélye csekély ha figyelemmel követjük a külföldi eseményeket. Az amerikai futures-k erős mínuszban tartózkodnak, várhatóan Amerikában a kereskedés mélyebbről indul majd, mint a pénteki záróárak.
Véleményem szerint a piaccal tart az olajvállalatunk, amelynek medvepiaci korrekciója végére ért pénteken.

Magyar Telekom – elkaphatja a gépszíj

Lutri, hogy mi lesz a Telekom piacán. Az indikátorok jelei szinte egytől egyig semlegesek, a heti emelkedésből nem igazán vette ki a részét. Jó hír, hogy az alapkezelők között készült felmérésből az derül ki, hogy felülsúlyozzák a Magyar Telekomot. Ez tartós és jelentős vételi erőt jelenthet. Ezt fűszerezi a miniszterelnök lemondása is, amely erősítheti a forintot, illetve csökkentheti az állampapír piaci hozamokat. Ezek pedig azt jelentheti, hogy a Magyar Telekom magasabb árfolyam mellett is versenyképes lehet 74 Ft-os osztalékával.


5. grafikon
Magyar Telekom


A Magyar Telekom grafikonján látható, hogy az ellenállásig még van tér, a sorsdöntő kérdés 525 Ft-os szintig még várat magára. Ott fogadja majd a korrekció csúcsokra fektetett ellenállásvonal, illetve a 38,2 %-os fibonacci szint is. Ha azt áttöri, nyitott az út az emelkedésben. Véleményem szerint a héten a Magyar Telekom mehet szembe majd a piaci trendekkel. Az emelkedés az 50%-os fibonacci szint és az 50 napos mozgóátlag körül érhet véget, 540 – 550 Ft között.


Richter

A Richternél is a technikai korrekció következhet hétfőn. Tarthatatlan sebességgel tört ki a pénteki kereskedés folyamán, amelyet várhatóan profitrealizálás követ majd. Azonban a hét még jól is elsülhet. A grafikonon látható, hogy az 50% -os fibonacci szintnél jár az árfolyam (26.900 Ft). Ennek áttörésével folytatódhatna a trendszerű mozgás. Ebben az esetben 28.900 Ft-ig szabad az út, onnan azonban újra a short pozíciók lehetnek sikeresek. Az 50%-os fibonacci szint letörése esetén azonban a piaccal tarthat a papír, melyet a Bollinger szalagból való kilépés is alátámaszt. Én inkább a medvékre számítok, melyek újra 24.300 Ft-ig vagy akár még mélyebbre is taszíthatják az árfolyamot.

6. grafikon
Richter részvény

2009. március 20., péntek

A hónap befektetési tippje: Allianz Se

Nem is egy hét volt, hanem tíz nap mégis kiemelném befektetési döntéseim közül az Allianz SE részvény vásárlását. Március 9.-én 47,3 Eur árfolyamon vettem meg a részvényt, bízva abba, hogy az elemzők által már régóta emlegetett medve piaci ralli hamarosan kezdetét veszi.

Nem volt gondolatom alaptalan...

A Standard and Poor's 500-as index mozgását hónapok óta figyelem árgus szemekkel. Véleményem szerint a piaci trendeket leginkább ezen az indexen figyelhetjük meg, mert amerika 500 legnagyobb cége alkotja. Az RSI indikátor használatával megfigyelhető volt, hogy az árfolyamzuhanások legtöbbször az RSI 30% alulértékeltségi küszöbénél követi egy kisebb-nagyobb árfolyam korrekció. Március 9.-én is ezalapján döntöttünk a részvény pozíciók felvétele mellett.

Első grafikonomon az utolsó piros kör jelöli az RSI indikátoron a beszállási jelet.

1. grafikon
Standard and Poor's 500 index
2007.09.28 - 2009.03.20


Miért pont Allianz Se?

Amikor túl vagyunk az elméleti döntésen, hogy a piacok megérettek a technikai korrekcióra végignézünk sokszáz részvényt, azután kutatva, melyik papírok mutatnak együttmozgást, vagy egyszerűen csak hasonló indikátorjelzést.

Ezek közül aztán kiszelektáljuk azokat, melyek - általunk kalkulált - célárfolyama és a biztonságos stop szint közötti arány a legnagyobb.

Az Allianz esetén a célárfolyam 40%, míg a biztonságos stop szint 5% volt. A nyereség mértéke tehát nyolcszorosa az elkönyvelhető veszteségnek.

A mai második grafikonom 2009.március.9.-én készült. Jól látni rajta, hogy a Standard and Poor's indikátor jelzésével párhuzamosan az Allianz is fordulóhoz érkezett.


2. grafikon
Allianz SE


Az átlós piros vonalak a korrábbi technikai korrekciók intenzitását jelölik, amely később a stop szintek emelésében játszott szerepet.

A stop szintet a korábbi minimum szint alá - 44,94 Eur - helyeztem el, amit a következő (3.) grafikonon a piros vízszintes vonal jelöl.

3. grafikon
Allianz Se stop limit választás


A negyedik grafikonon látható, hogy a Standard and Poor's 500-as index ellenállásához ért, így mérsékelten kockzatvállaló befektetőként inkább a szűk stop mellet döntöttem, amely a ötödik grafikonon látható szinten (kék vízszintes vonal) teljesült is.

4. grafikon
Standard and Poor's 500


5. grafikon
Allianz Se


Az eredmény

Allianz SE 2009.03.09 - 2009.03.18 - 30 %

Pozicíó nyitás: 47,3 Eur
Stop limit 1.: 2009.03.09. - 49,4 Eur
Stop limit 2.: 2009.03.11. - 48,9 Eur
Stop limit 3.: 2009.03.16. - 53,84 Eur
Stop limit 4.: 2009.03.17. - 57,26 Eur
Stop limit 5.: 2009.03.18. - 61,3 Eur - Pozíció zárás

2009. március 19., csütörtök

A bolondok aranya?


Az arany az elmúlt egy hétben szép eredménnyel vizsgázott volatilitásból. A nyersanyagokkal való kereskedés a spread egyik meghatározó területe, az aranyon ráadásul igen nagy a tőkeáttét, ezért különösen fontos a technikai elemzés használata és a fundamentumok figyelembevétele is. A 929 és 930 közötti Fibo-szint többször visszatartotta már a drágulást, ahogy tette ezt a péntek esti-hétfő reggeli órákban. Innentől kezdve a kedvező részvénypiaci hangulat értéktelenítette trendszerűen a sárga nemesfémet, tegnap délután egy nagy levegővétellel a nagyon erős 900-as szintet is sikerült letörni.
És ekkor színre lépett a FED, likviditásfokozó (s így dollárgyengítő) lépéseivel új irányt szabott: hatalmas tőkemennyiség áramlott az aranypiacra (és általában véve a nyersanyagpiacra), két óra alatt brutális emelkedést láttunk. És a lendület még mindig nem látszik megtörni, az árfolyam jelenleg is a minden szempontból meredek trendvonal fölött…

2009. március 17., kedd

Forint: feszülten figyelünk




Változatlanul érdemes fél szemünket elgyötört fizetőeszközünkön tartani, március 12-én ugyan megpróbált megtréfálni bennünket, de egy csöpp odafigyelés hasznomra válhatott. Aznap reggel már tudtuk, hogy kilépett csökkenő trendjéből, és a 307,7 körüli ellenállását célozza meg. Ezt hála Istennek technikai szempontból szabályos emelkedéssel tette, de ezek után, hála a svájci jegybank lépéseinek, mindez „a nyakunkba is folyt”. És újra trendszerűen!

Eine Wunderschöne Woche – Deutsche Bank


Az elmúlt hét slágere kétség kívül – Európában és a tengerentúlon is – a pénzügyi szektor volt, amely régen látott növekedést produkált a világ tőzsdéin. Az európai papírok előnyére vált, hogy stabilabb fundamentumaik révén nagyobb nyugodtsággal kereskedhettünk velük. Az Amerikában szép eredményt hozó Citigroup és Bank of America komolyabb intézményi kockázatokat rejt, elég, ha csak az egy hét alatt eltűnő Lehman Brothers példája lebeg a szemünk előtt. A múlt héten nálam a szép, trendszerű mozgást produkáló Deutsche Banké volt a főszerep, mely a spreaden szép ajándékkal jutalmazta a figyelmet.

Újjászülettünk

Örömömre szolgál bejelentetni, hogy 200%-kal, egy főről két főre hízott "szerkesztőségünk", mely egyben azt is jelenti, hogy a korábban megszokott rend kicsit módosul a jövőben.

Ezeket biztosan olvashatja minden héten



Hétfő - BÉT - Mi várható?

Kedd - Worldspread élmények

Szerda - BÉT - Ami változott!

Csütörtök - Worldspread élmények

Péntek - BÉT - Mi volt?

2009. március 16., hétfő

Richter - hol van a vége?


A hazai kereskedés egyik legérdekesebb szereplője volt az elmúlt hetekben a gyógyszeripari cég. Valószínűsíthető, hogy az árfolyamának mozgását inkább spekuláció és a pesszimista hangulat uralja, mintsem a józan ész. Azért gondolom ezt, mert a Richter hitelállománya rendkívül alacsony(!) és bevételeinek jelentős része deviza alapú elszámolásban történik. Így az elmúlt hónapok forint gyengülése elméletileg erősítette a Richter pozícióját. A trend mégis negatív és egyelőre nem látni azt, hogy az árfolyam képes lenne ebből kitörni. Az viszont látszik, hogy tud erő is lenni a papírban, ezt figyelhettük meg pénteken.

A jövőhét első napjaiban egy kisebb árfolyamkorrekcióra számítok a pénteki rali miatt azonban a hét egészét tekintve már inkább az erősödésben hiszek. Ezt a japángyertyák elemzésére alapozom. Csütörtökön egy kis testű, nagy alsó kanócú gyertyát láthattunk a korábbi minimumnál, ami arra engedhet következtetni, hogy a kereskedés első időszakában az eladók voltak túlsúlyban, de aztán fordult a kocka, és a nap végére visszatértek a vevők, így összességében inkább pozitív üzenete van ennek a gyertyának. Ezt a folyamatot bizonyította a pénteki kereskedés is.

Magyar Telekom - Hova tovább!?



Drámai eseményeken vagyunk túl a Magyar Telekom piacán. A nem rég publikált gyorsjelentés kedvező számai, és a 74 Ft-os osztalék ajánlat ellenére hatalmas mélyrepülésen van túl a papír. Ahogy azt már a korábbi két részvénynél is megfigyelhettük az RSI indikátor manapság szinte szentírásként mutatja a várható eseményeket. A Magyar Telekommal is ez történt. Az árfolyam csütörtökön járta meg a határvonalat és onnan szépen el is rugaszkodott pénteken. A kép mégis csúnya, hiszen a pénteki nyitást követően egy gyors reggeli emelkedés után, az árfolyam szinte egész nap esett és csak nap végén tudott – a kis nyugalmat jelentő – 500 Ft-os szintre felkapaszkodni.

Mégsem érdemes az eseményeken csodálkozni. A Magyar Telekom évek óta osztalékfizetése miatt keresett papír. A jelenlegi magas országkockázat, a magas állampapírhozamok és a magas jegybanki alapkamat mellett csak kiemelt osztalék felárral tud a Magyar Telekom versenybe szállni. Véleményem szerint most vált kicsit alul értékeltté a papír, de 560 Ft körüli szintnél már a túlértékeltség határát fogja súrolni. Az árfolyammozgást e két szélsőérték közé várom a héten. A továbbiakban a jegybanki alapkamat, az állampapír piaci hozamok és a EURHUF árfolyam mozgásai fogják befolyásolni.

Osztaléktáblázat



MOL - alaszanak egy kicsit a medvék


Az olajtársaságba fektetők számára több biztató jel is megfigyelhető. Az egyik, hogy a tavaly október 22.-én elért mélypont, a múlthét csütörtöki napján megfogta a MOL mélyrepülését és pénteken a többi papírhoz hasonlóan, jelentősen tudott erősödni.

Ennek a folyamatnak a folytatódására számíthatunk, ha megvizsgáljuk a Bollinger szalag-ot. A Bollinger szalag kiváló és közkedvelt elemzési segédeszköz a technikai elemzők körében. A két piros szalag mozgásának tulajdonságai ugyanis megbízható jeleket adnak. Az egyik ilyen jel, amikor az árfolyam átmenetileg kilép a szalagon kívüli területre. Ezt követően – általában – rövid időn belül az árfolyam meg szokta érinteni a másik szalagot. Tehát ha a két leírt jelet együtt értelmezzük az emelkedés valószínűsíthető, amely azonban csak átmeneti lesz.

Az árfolyam mostani felső értékét 9.000 – 9.500 Ft közé várom.

OTP - Mi várható?


Az OTP sorsa számomra nem túl egyértelmű. A múlt hét igen erős árfolyamkorrekciót hozott magával és ez csak a hét második felében fordult meg. Az elmúlt időszak emelkedésének legfőbb oka az OTP saját részvény vásárlásainak volt köszönhető és nagy kérdés, hogy meddig tart még ez a folyamat. Nagyon fontos része volt ez az elmúlt napok kereskedésének és amennyiben ez megváltozik újra az eladók dominálhatnak majd a piacon. Véleményem szerint a hét első felében inkább a további pozitív korrekció a valószínűbb, amely a hírektől függően folytatódik majd vagy nem a hét második felében.

BUX – Biztató jelek

A Budapesti értéktőzsde az elmúlt hetek során fittyet hányva a nemzetközi hangulatra esést esésre halmozott és értéke most már napokra a kritikus 10.000 pont alá került. A múlt hét utolsó kereskedési napján azonban egy picit újra hallgattunk a nemzetközi hírekre és így a hazai parkett is megmutatta, képes emelkedni. Szükség is volt rá, hiszen a technikai elemzést alkalmazó befektetők számára két kecsegtető jelet is fel tud mutatni a BUX grafikonja. Ha figyelemmel kísérjük az árfolyam alkulását jól láthatjuk, hogy pénteken az árfolyam vissza kapaszkodott zárásra a 138,2 %-os fibonacci szinthez, amely a jövőhét elején beszállási jel lehet a befektetők számára. Ezt az álláspontomat erősíti az RSI indikátor is, amely azt mutatja meg, hogy egy papír reális -, alul értékelt - vagy túlértékelt szinten mozog aktuálisan. Ahogy az a grafikon alatt látszik is csütörtök ön az eséssel elértük az alul értékeltségi szint küszöbét, melyre a befektetők emelkedéssel reagáltak. Ennek folyatódására lehet számítani a hét első felében.

Továbbra is a medvék uralták Budapestet

Mi történt a múlthéten?

2009. március 09. – 2009. március 15.



A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az elmúlt héten az OTP árfolyam emelkedésének köszönhetően enyhe, 0,28%-os csökkenéssel zárt a héten. Az index hétfő kivételével a hét többi napján tízezer pont alatt zárt.


BUX - 0.27 % 9.852 Pont

OTP 3.95 % 1.580 Ft

MOL - 0.17 % 8.585 Ft

Magyar Telekom - 4.76 % 500 Ft

Richter 0.41 % 24.300 Ft


A hét első kereskedési napján még erősödött, és tízezer pont fölött zárt az index, amiben szinte kizárólag az OTP emelkedése játszott szerepet. Piaci elemzők szerint a bankpapír piacán hétfőn még folytatódott a jelentős állományú eladási, short pozíciók zárása, amely az előző hetet is jellemezte. Ezen kívül az OTP részvények iránt a bank saját részvény vásárlásai támasztanak keresletet. A bank a múlt hét négy napján mintegy 1,6 millió saját részvényt vett, így már 9,27 százaléknyi részvényt birtokol.

Keddtől csütörtökig a javuló nemzetközi befektetői hangulat, és a héten jelentősen erősödő forint ellenére a BÉT rendre csökkenéssel zárt. Szakértők szerint a budapesti tőzsde teljesítményében, alacsony forgalmában az a befektetői megítélés tükröződik, hogy a magyar gazdaság fundamentumai alapvetően gyengék.

Pénteken több mint 4 százalékkal emelkedett a BUX, de ez is kevésnek bizonyult a korábbi napok veszteségeinek ledolgozásához.