2010. február 18., csütörtök
Elköltöztünk
2010. január 25., hétfő
2010/1. Megfordulunk vagy emelkedünk?
A Standard and Poor’s 500-as amerikai index napi grafikonján jól látható, hogy a középtávú emelkedés támaszának számíttó narancssárga vonal nem tudta tartani Barack Obama és a kedvezőtlen makroadatoknak köszönhetően kialakult eladói nyomást. Az árfolyam egy alacsonyabb intenzitású támaszáig esett vissza és korábbi árfolyamminimuain nem esett át, így egyelőre csak egy erősebb korrekcióról beszélhetünk. Nem árt azonban résen lenni, mert az 1060 pontnál található szint eleste újabb 3% indexszintű esésnek enged teret. Ezután már csak az 1030 pontos szint tekinthető meghatározónak. Emelekedésnek viszont van tere ugyanis az ötvennapos mozgóátlag 1112 pontos szintjét követően a korábbi plafon 1150 pontos szintje következik.
Bovespa
DAX
Sensex
Az indiai börze is korrekcióban van, de a zöld támaszvonal letörését követően lassulni látszik az esés. Egy hosszú alsókanóc, majd egy kis doji könnyen az újabb fordulat jelei lehtnek. Likvidáláson 16.500 pont alatt érdemes gondolkodni, míg utánvásárlásba 17.800 pont fölött érdemes gondolkodni.
Hang Seng
Kínát már kezdtük temetni hiszen egy négyes topot produkált a piac fals kitöréssel, ami a befektetők elkedvtelenedésének is tekinthető. Ennek nyakvonalát verte az index múlt csütörtökön. A fals kitörés mértékét, azonban ellentétes irányba is fel kell mérni, melyet a grafikonon kék vonallal jelöltem. Ez a szint egybeesik a 200 napos mozgóátlaggal, ahonnan még csütörtökön, napon belül visszarántották az indexet. Ma ugyan alacsonyabban zárt az árfolyam, mégis a vevők voltak napoközben már a dominánsak. Kíváncsian várom a folytatást. A 200 napos mozgóátlag letörését a 19.375 pontos korábbi minimu vagy a 38,2%-os fibonacci 18.857 pontos szinjte torpanthatja meg. Emelkedésben 21.677, 22.600 és a 23.000 pontos szintek kritikusak.
2009. október 26., hétfő
Továbbra is olvassanak
Kedves látogató!
Ha jártál már itt biztosan szomorúan tapasztalod, hogy nem frissül a blog tartalma. Ha most jársz itt előszö9r azért vagy szomorú, mert nincs érdekes, naprakész tartalom...
Szóval mindenki csügged... De nem kell!
Szakmai publikációim időközben beverekedték magukat a szakmai médiába. Napi 800 extra látogató olvassa cikkeimet az új helyen, amely egy "laza" tízszerese az itteni látogatószámnak.
Így remélem megérted, hogy így döntöttem!
BÁRHOVA KATTINTVA LÁTHATOD PUBLIKÁCIÓIMAT TŐZSDEI ELEMZÉS CÍMMEL!
2009. április 10., péntek
Hódoljunk az "ősi skandináv népszokásnak"!

Ma egy ritkán-látott-halott devizapárról elmélkedünk, pedig Európa határait át sem lépjük vele: ez nem más, mint az EUR-SEK pár, azaz végy eurót, adj svéd koronát.
Nem lenne ebben semmi izgalmas, végtére is Svédország mint a stabil gazdaság, jóléti állam, mérnöki pontossággal tervezett hétköznapok, és kedves, de zárkózott emberek hazája él a fejünkben. Devizájuk, a korona árfolyama is a 9-9.5-es szűk sávban mozgott 2005-től 2008 közepéig. Ami érdekes, az utána következik, azt is mondhatom, hogy a válság világított csak rá a benne rejlő lehetőségekre. Ha majd fordul a Föld, és enyhülnek a krízis hatásai a világban, minden bizonnyal a svéd korona árfolyama is visszatér az unalmas skandináv stabilitásba. Vagy nem.
De vegyük szemügyre az ábrát. Mi történt itt? Gyengült a korona, nem is kicsit, 25%-kal az elmúlt fél évben. Mi lehet a háttérben? Erőtlenné váló gazdasági stabilitás, régiós veszélyek: gondoljunk bele, a svéd gazdaság ezer szálon kötődik a hozzá földrajzilag is nagyon közel eső balti régióhoz. Az észt-lett-litván gazdasági csoda, legalábbis ahogy eddig hívtuk, jótékony hatást gyakorolt Svédországra, és voltak olyan vészjósló hangok is, amelyek szerint például egy lett államcsőd magával ránthatja a Svéd Királyságot is.
Hasonlóan Norvégiához, az itt kialakuló gazdasági problémák súlyosabbnak mutatkoznak a vártnál, kezért kamatcsökkentések és növekvő országkockázat...
Mit kezdjünk a lehetőséggel? Látunk egy nagyon erős támaszvonalat, az emelkedő trend csatornájának alját. Ez már sokszoros megfelelési pont, és éppen erre simul az aktuális árfolyam. Ha sikerül a 11-es szintet átlépni, mely ellenállás, és nem kapunk eget rengető híreket arról, hogy milyen fantasztikus eredmények születtek Svédországban, akkor vegyük ezt a kontraktust, a támaszvonal alá helyezett, folyamatosan emelt stoppal. Javaslom továbbá, hogy ha eléri a kurzus a 11.5-es szintet, akkor a stopot is emeljük meg egy árfolyamközeli szintre, az abszolút maximum szintjével már elégedettek lehetünk.
2009. április 8., szerda
Ez a téma már egyszer előkerült, akkor egy Presser-nótából származó idézettel is megfűszereztem, ezt nyugodtan elővehetném most is.
A Dow Jones index, amelynek árfolyamát ez a bizonyos Wall Street termék követi, újra a mélység felé fordult, ennek okairól olvashattak a hétfői, S&P indexről szóló bekezdésben, ugyanazon okok mozgatják ezt az amerikai mutatót is. Túlértékeltségbe forduló RSI-indikátor, nem meggyőzően leküzdött 8000 pontos lélektani határ és ellenállási szint, profitrealizálások elindulása és:
kezdődik a gyorsjelentési szezon!! Nem sok jót ígér, ha csak abból indulunk ki, hogy a GDP-adatok mindenhol rosszabbak a vártnál, hát ne reménykedjünk kiemelkedő vállalti nyereségekben, osztalékokban is jövőképekben sem. Ez utóbbiról csak annyit itt, hogy a gyorsjelentések első fecskéje, az Alcoa semmiféle prognózist nem közölt a jövőre vonatkozóan. Lehetünk rosszmájúak is: (ezúttal Bródytól) "Ha kikényszeríted a vallomást, abban nem lesz köszönet."
Mit lehet tenni ilyenkor profitéhségünk csökkentésére? SHORT!
Az alábbi ábrán, mely egy 5 perces bázisú grafikon az elmúlt két napról, mesteri módon kirajzolódott a csökkenő trend felső ellenállási szintje, amelynek már négyszer sikerült kordában tartani a az árfolyam mozgását. Ez a vonal beszállási lehetőséget biztosított tegnap egyszer reggel és este is, mindkétszer magas, 60-70 pont közötti RSI-indikátorral. Én a magam részéről egyelőre maradok is benne, a stop szintet pedig folyamatosan a csökkentő trend felső ellenállási szintjéhez igazítom, és feszülten várom a 7500 pont (erős támasz) megközelítését.
2009. április 5., vasárnap
Vegyes kép

Mi történt a múlt héten?
„BUXás bikákat”
Az Standard & Poor's leminősítésének hatására lejmenettel indult a hét eleje, mint ismert a nemzetközi hitelminősítő vállalat, "BBB mínuszra" csökkentette Magyarország hosszú lejáratú szuverén adósságának osztályzatát az eddigi "BBB"-ről, negatív kilátás mellett.A hét második felében a G20-ak értekezletén született intézkedések hatására mindent elsöprő optimista hangulatban folyt a kereskedés, mind a globális piacokon, mind hazánkban. A befektetők egyre inkább bíznak abban, hogy a válság már elérte az alját és elindulhat a kilábalás. Az ebből fakadó részvénypiaci ralit, még az EKB vártnál kisebb kamatcsökkentése sem tudta mérsékelni.
A Magyar Telekom a héten tartotta éves közgyűlését, amelyen a tulajdonosok megszavazták a 74 forintos részvényenkénti osztalékot. Szintén a héten ülésezett az Állami Nyomda közgyűlése, amely 53 forintos osztalékról döntött. A saját részvényekre eső osztalék arányos elosztásával a kifizetés részvényenként 54,55 forint lesz.
Mi várható?
Standard and Poor’s 500
És ne feledjük el Nouriel Roubini közgazdász professzor szavait sem– aki a világválság kirobbanását az elsők közt jelezte előre - továbbra is hangsúlyozza, hogy a részvénypiacok még nem érték el mélypontjukat, így a rali sem lehet tartós és hamarosan újabb negatív meglepetések jöhetnek. /forrás: www.portfolio.hu /
A Standard and Poor’s 500 index alakulása

Szép emelkedésen van túl az amerikai meghatározó tőzsdeindex, amely medvepiaci ellenállásán is sikeresen túljutott. Azonban a kép továbbra sem fest túl rózsásan. Az igazi ellenállások csak ezután következnek..
A grafikonon jól látható, hogy a fibonacci 23,6%-os szintje esésben egyszer, emelkedésben pedig már három alkalommal volt határ. És ez a szint az első lokális maximum is.
Vélemény: a már sokszor említett RSI indikátor a hét első felében elérheti újra a 70%-os, túlértékeltségi küszöböt, ami minimum egy korrekciót, rosszabb esetben az újabb tartós lefordulást hozhatja magával. Arra számítok, hogy a hét elején még jelentős emelkedésnek lehetünk szemtanú, amely az indexet egészen 880 pontig repítheti, azonban onnan fordulni fog a hangulat és néhány nap leforgása alatt jelentős visszaadásnak lehetünk majd szemtanúi. Csökkenésben 750 pont lehet az első megálló, ennek áttörése esetén az abszolút minimum lehet újra a határ, amely újra 700 pont alatti értékeket is jelenthet.
DAX
Vélemény: a Dax index is folytathatja még útját észak irányába, azonban a már említett – némiképp sátáni – 4.666 pontos szint fogja majd az emelkedést. A long pozíciókat ehhez közeledve zárnám és újra a short pozíciókban kezdenék gondolkodni. Akik az árfolyamesést szeretnék, extra kockázatok nélkül – long termékkel – meglovagolni, azoknak ajánlom figyelmébe a Deutsche Bank ShortDax ETF-ét, amely pontosan az ellentétét árazza, mint a Dax index teljesítménye.
További információ: Deutsche Bank ShortDax
A Dax index alakulása

BUX
A BUX index alakulása

Richter
A Richter Gedeon részvény árfolyam alakulása

Magyar Telekom
A Magyar Telekom részvény árfolyam alakulása

A Magyar Telekom részvény árfolyam alakulása

És ne feledkezzünk meg az EURHUF árfolyamáról sem, ami jelentősen képes befolyásolni a Magyar Telekom árfolyamát. A múlt hét egy igen intenzív forint erősödéssel zárult, ami azonban a végéhez közelít. Véleményem szerint egy enyhe erősödő pályát kezd kialakítani az árfolyam, melynek támaszvonala 290 Ft-nál található. Ennek elérésekor a forint újbóli gyengülésére érdemes felkészülni, ami azonban már nem jelent újabb maximumokat, a gyengülés majd 306 Ft-nál csaphat át újabb erősödésbe. Az itt leírtak követhetőek a hetedik grafikonon.
A Euró-Forint keresztárfolyam alakulása

Vélemény: a Magyar Telekom nagyot futott és hamarosan ki is fullad. Az iram tarthatatlan, korrekciónak kell következnie. Az elmúlt hét árfolyamnyereségét szűk stopokkal érdemes védeni, short pozíciót pedig az 550 Ft-os szint elbukása után ajánlott nyitni.
OTP
Az OTP részvény árfolyam alakulása

Vélemény: a hétfői nap nem érdemes pozíció felvételben gondolkodni, vagy ha mégis akkor csak igen szigorú stop limitek mellett. Ha az árfolyam átviszi a 2.200 Ft-os szintet további emelkedésre, míg lefordulás esetén komolyabb korrekcióra lehet érdemes felkészülni. Ennek függvényében ajánlott a long illetve short pozíciók nyitása.
MOL
A felminősítést és az OMV részvényeladását követően rohamtempóban emelkedett a MOL részvények árfolyama. Azonban ezt az indikátorok is megérezték. A hét eleje profitrealizálással kezdődhet majd, a korrekció 10.000 Ft-os szintig „egészségesnek” tekinthető. Azonban ennek a szintnek az újbóli letörése tartósabb fordulat jeleként értelmezhető.
Az MOL részvény árfolyam alakulása

2009. április 3., péntek
Dax max
Nézzük meg mindezt az elmúlt napokra vetítve, órás bontású grafikonon is!
Ne tévesszen meg senkit, ha elsőre "túl sok" órás gyertyát lát egy napon, ez azért van, mert a spreaden a DAX indexet követő "DAX rolling cash" termék is 8-22 óráig kereskedhető. Ehhez hasonlót tapasztalhattak már a keddi bejegyzésem kapcsán a Dow Jones indexnél is.
A kedd reggeli optimizmusban 4000 pont fölé éppen alulérdekeltségből ébredő RSI-indikátorral araszoló DAX jó okot teremtett beszállásra, a hétfői minimumpont alá helyezett stop megbízással. Mivel nem adtam előre eladási megbízást long irányba, tehát nem jelöltem ki magamnak optimális nyereségszintet, szerda reggel aggódhattam a pozícióimért, de hála Istennek a 4000 újra fordulót jelentett, a csütörtök pedig már feledtette az előbbiek miatti kellemetlen perceket.
Egyébként alapjában véve nem kedvelem a sokáig tartogatott pozíciókat. De most hogy az alkalom ilyen különleges, és a nemzetközi hangulat (a hangulat, nem a trend!) fordulni látszik, úgy gondoltam, hogy csak a megvásárolt letétek felét adom el 4300 pontnál. A többit görgetem
tovább, és várom a 4400, majd 4500, netán 5000 pont áttörését... Addig még találkozunk!
2009. március 31., kedd
Egy pont a pesszimistáknak: Dow Jones -3,72%

Nos a probléma ugyanott volt, mint majd’ az összes indexnél: túlértékeltségbe forduló RSI-indikátor, és egy ellenállás, amely visszafordított bennünket a poros, unalmas, de sziklaszilárd csökkenő trendünkbe. Egyértelmű fordulás volt, számíthattunk rá. Kihasználva a spread-kereskedés előnyét, egyszerűen az indexszel kereskedtem, amit ennél a szolgáltatónál nemes egyszerűséggel csak úgy neveznek:

2009. március 30., hétfő
Van még erő a bikákban?
Mi történt?
A nemzetközi piacokon szinte egész héten kedvező volt a hangulat, ami a régiós tőzsdéket és a BÉT-et is érintette. A hét utolsó kereskedési napján a befektetők profitot realizáltak, de az egész heti emelkedés így is számottevő volt.
A hazai részvénypiac alakulása azért is érdekes, ugyanis a múlt héten kipattant kormányválság után az elemzők a piac csökkenésére számított, mint ismert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a múlt hétvégén jelentette be távozását, és új kormány megalakítását javasolta. A belpolitikában a hét gyakorlatilag az új kormányfő keresésével telt, napról napra, óráról órára jelentek meg újabb nevek a leendő kormányfő személyéről, de a piac egyelőre kivárt, a forint sem reagált meghatározó módon az eseményekre.
A hét elején megalapozta a jó hangulatot, hogy az Egyesült Államokban ismertették a kormány tervét a bankok rossz hiteleinek kivásárlására, magántőke bevonásával. A hír elsősorban a bankpapíroknak kedvezett, amelyek egész héten jó szerepeltek. Kisebb-nagyobb megtorpanások azért voltak hét közben a részvénypiacokon, hiszen az Egyesült Államokban, és Európában megjelent makrogazdasági mutatók továbbra is a recesszióról tanúskodtak.
Itthon bejelentették, hogy a magyar állam az OTP Banknak több mint 400 milliárd forint, az FHB Jelzálogbanknak mintegy 120 milliárd forint összegű kölcsönt nyújt piaci feltételekkel, a vállalati és a lakossági hitelezés bővítése érdekében. A kölcsönt az IMF-től illetve az Európai Uniótól származó 20 milliárd eurós forrásból biztosítja az állam.
Az OTP-vel kapcsolatos hír jelent meg csütörtökön, a tavaly október 9-i, OTP-papírok elleni spekuláció mögött Soros György alapja, a Soros Fund Management LLC állt. Az alapot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete csaknem félmilliárd forintra büntette árfolyam befolyásolás miatt. Az alapnak az OTP részvények eladására kötött üzletei a banki papír jelentős értékvesztését okozták.
A DAX index alakulása
BUX
Nem lehet kijelenteni száz százalékos biztonsággal, hogy vége a ralinak, azonban a bennmaradás mellett döntő befektetőknek ajánlott szűk stop limiteket alkalmazni. Ha a korábbi esésekből indulunk ki most is elképzelhető, hogy néhány nap alatt jelentős árfolyamesés zajlik le. Nem szabad elfelejtetni a politikai élet okozta bizonytalanságot sem. A múlt héten nem dominált ez a hatás, de könnyen elképzelhető, hogy a befektetői bizalom szublimál ha végül előrehozott választásokra kerül a sor. A helyzet nem menthetetlen, de az előrehozott választás értékes hónapokba kerül, amelyet egyáltalán nem biztos, hogy büntetlenül megúszhat - ebben a vérzivataros időszakban – a budapesti parkett .
A BUX index alakulása
Richter
Vélemény: érdekesen lehet majd kereskedni a Richter papírjával is a héten. Ugyan a Richter napi grafikonján nem érezhető, azonban hatvan perces grafikonra váltva jól látszik, hogy az árfolyam egy trendcsatornában halad felfelé. A long pozíció és a short pozíciót is a trendcsatorna alján lehet érdemes felvenni. Longot, amennyiben az árfolyam fordul a vonalról, míg shortot, amennyiben az árfolyam elhagyja a trendcsatornát. Természetesen a stop limitekről itt sem szabad elfeledkezni, melyet a megnyitott pozíció irányától függően a trendvonal ellentétes oldalán érdemes elhelyezni
A Richter Gedeon részvény árfolyamának alakulása
Magyar Telkom
Vélemény: Ha idén is lesz osztalék ralli, akkor annak hamarosan el jön az ideje. Ezen a nyomvonalon haladva érdemes lehet venni a telekommunikációs részvényt az előző cikkben részletezett OTP kereskedési politikához hasonlóan. Több részre osztva a pénzt, több árfolyamszinten, szigorú stoppok használata mellett.
Kíváncsian várom a folytatást!
A Magyar Telekom részvény árfolyamának alakulása
Nagyon érdekes az OTP árfolyamának alakulása. Nem tudni ugyanis, hogy a tengerentúli pénzügyi részvényekkel karöltve, tudja e tartani a világ pénzügyi szektora - és ezen belül az OTP - azt a tőkebeáramlást, melynek szemtanúi lehetünk most már két hete. Ha gazdaság egészét tekintjük a legerősebb piacbefolyásoló tényezőnek, akkor még közel sincs itt a bikák ideje, a medvék még magabiztosan őrzik tőzsdei hatalmukat.
Azonban a pénzügyi szektor grafikonjai kicsit mássá teszik az összképet. A pénzügyi szektor ugyanis jelentősen felülteljesítette a piac egyéb szektorait, a részvény árfolyamok szinte még a matematikát is meghazudtoló módon törtek az ég felé, könnyedén áthasítva jelentősebb ellenállásokat is. Így tett az OTP árfolyama is, amely még az úgynevezett visszatesztelést is mintaszerűen produkálta (az utolsó zöld gyertya alsó kanóca pontosan a korábbi ellenállás szint – lila – vonaláig lóg vissza): Az emelkedés folytatódott, igaz az elmúlt két nap napon belüli árfolyamesésével. A grafikon a további erősödést nem zárja ki, az árfolyamérték hamarosan 2.500 Ft-nál is lehet, de majdnem ekkora az esélye az újabb lefordulásnak is, amelyet a 23,6 %-os fibonacci szintről való lefordulás miatt nem tekinthetünk alaptalannak. Befektetői véleményem, hogy a napon túl kereskedők számára a legjobb döntés a kivárás lehet.
Vélemény: A short pozíciók nyitására a emelkedő lila vonal metszését tartom alkalmasnak, míg a long pozíció nyitáshoz a 23,6 %-os fibonacci érdemi mértékű elhagyása, jelentős forgalom mellett jelentheti a szignált.
Az OTP részvény árfolyamának alakulása
MOL
Vélemény: szerintem az nemzetközi hangulat újra pesszimizmusba csap majd át és ez a hazai parkett befektetőit is kiszállásra késztetheti. Az említett fibonacci szint mintaszerűen fogta meg az árfolyamot, az RSI indikátor vonalának támasza is tört így a csökkenést valószínűsítem. Ha a nemzetközi hangulat mégis fordul érdemes résen lenni, mert a mostanában megszokott emelkedések rövidek, ám igen intenzívek, így rövid idő alatt jelentős hozam válik elérhetővé.
A MOL részvény árfolyamának alakulása
2009. március 27., péntek
Sarki fény – EUR - NOK

Tegnap a norvég jegybank kamatot csökkentett. A hatás ott sem maradt el.

A két hónapig élő csökkenő trend letörése után jó beszállási pont jelentkezett, az első Fibonacci-szintig szabad utat kapott a kurzus az emelkedéshez (tehát a korona a gyengüléshez). Ugyan csak addig, mert ez sikeresen megfordította az árfolyamot, és e talán kissé egzotikusnak tűnő deviza újra erősödésbe kezdett. (Apropó, tartott már a kezében ilyen bankjegyet?) Tegnap azonban a kamatcsökkentés visszafordította ezt, a jegybank vágta az irányadó rátát, mellyel lejtőre lökte a koronát, szép nyereséget okozva az EUR-NOK longosoknak. A bejelentés megfelelt a piaci várakozásoknak, így tehát nem kellett jóstehetség a pozíció felvételéhez. Persze – mint mindig – STOP MEGBÍZÁSSAL, de ezt már talán mondanom sem kell ilyen vészterhes időben.
A jegybanki kommentár szerint a fjordok országát a vártnál jobban sújtja a válság, így őszig további agresszív kamatcsökkentési periódus jöhet. Javaslom, hogy figyeljünk tehát!
U.i.: Ki-ki maga dönti el, milyen fokú nyereségvágyat tart elfogadhatónak, én „a gyors profit jó profit” elv alapján ezeket a pozíciókat tegnap este zártam.
2009. március 24., kedd
Forex: GBP - EUR - Újra erőre kap a font?
A berajzolt vonal a napi bontású ábrán megmutatkozó támaszvonal, ezt többször is érintette az árfolyam, de letörni eddig nem tudta. A két erős Fibonacci-szint próbálta még elejét venni a túlzott intenzitású emelkedésnek, ha úgy alakulnak a dolgok, holnap talán megkezdődhet a következő ostrom is, ás akkor akár új távlatok is nyílhatnak.
2009. március 22., vasárnap
Emelkedtünk, de fogunk is!?

Mi történt?
OTP + 17,6 % 1.859 Ft
MOL + 9,5 % 9.400 Ft
Magyar Telekom + 3,4 % 517 Ft
Richter + 8,6 % 26.395 Ft
A banki papírok drágulását a hét elején az okozta, hogy fölerősödött a befektetők bizalma az amerikai bankszektor állapotával kapcsolatban, miután több vezető amerikai pénzintézet is arról számolt be, hogy az idei első két hónapban már nyereséges volt.
A piacok hangulatát javította az amerikai Fed elnökének, Ben Bernankének az a vasárnapi nyilatkozata is, amely szerint a recesszió már az idén véget érhet, ha sikeres lesz a kormányzat bankmentő csomagja.
A hétfői növekedést kedden visszaesést követte, majd a Fed szerdai bejelentésére ismét optimistává váltak a piacok. Az amerikai jegybank közölte, hogy hosszú lejáratú államkötvényeket vásárol a következő hat hónapban 300 milliárd dollár értékben, továbbá 750 milliárd dollárral növeli a banki adósságok és jelzáloggal támogatott kötvények felvásárlását. A fellendülés fő nyertesei a bankok voltak, de a bejelentés az olaj, a nyersanyagok és a nemesfémek piacán is áremelkedést váltott ki, ennek hatására erősödtek az olajtársaságok és a nyersanyagipari cégek részvényei is.
Egyes szakértők szerint a Fed ezer milliárd dollárt meghaladó pénzköltése élénkíti a gazdaságot, és ennek következtében nő a nyersanyagok iránti kereslet. Más vélemények szerint viszont a hatalmas többletlikviditás inflációs hatást gerjeszthet, ezért a befektetők az értékálló befektetések, egyebek közt a nemesfémek felé fordulnak.
Kezdjük külföldről…

BUX – esésre áll
Ám Gyurcsány úr hétvégi bejelentése könnyen átírhatja a forgatókönyvet. A befektetők bizalmát erősítheti a változás, ami könnyen felülírhatja a nyugalmi helyzetben megszokott indikátor jeleket.
Összességében én mégis a korrekciós hét kezdés mellett teszem le a voksomat. Az őrült rallikat profitrealizálás követi. Márpedig ez most őrültre sikeredett.
2. grafikon
BUX index

OTP
Szépen mentelt az OTP, a budapesti parketten a legszebben a hét során. A befektetői bizalom erősödött, azonban a saját részvény vásárlásoknak nagyobb volt - véleményem szerint - a súlya. A jó hír, hogy emelkedésben még maradt tere a bankpapírnak, azonban a hét elejére mégis az árfolyamkorrekciót valózínűsítem. Ezen a szinten komoly mennyiségű profitrealizáló jelenhet majd meg, a hét első fele tehát eladó orientált lehet. Az árfolyam a héten összességében mégis a pozitív tartományban zárhat majd 2.000 Ft-os szint környékét is elérve.
OTP részvény

Hogyan kereskedjünk az OTP-vel!?
Véleményem szerint az OTP-t a következő üzletpolitikát követve érdemes venni a héten:
1. Oszd el három, négy felé a tőkét
2. Határozd meg a stop szintet
3. Vásárolj
4. Ha az árfolyam eléri a stop szintet ne add el, hanem vásárolj újabb részével a tőkédnek, így az átlagárfolyam miatt alacsonyabbra tudod tenni a stop szintet.
5. Ha újra eléri az árfolyam a stop szintet vásárolj még és ezt folytasd addig míg a tőkéd el nem fogy.
6. A végső stop szintet akkor határozd meg, amikor minden pénzt befektettél!
Példa:
1. 100 Ft egy részvény árfolyama, rendelkezésre álló tőke 600 Ft
2. Három egyforma 200 – 200 Ft-os részre osztom a tőkét
3. A stop szintem standard módon 5 %
4. Vásárolok 100 Ft-os árfolyamon 2 db részvényt.
5. Az árfolyam süllyed 95-ig, ezzel elérve a stop szintemet.
6. Tőkém még maradt ezért azt felhasználva újabb 2 db részvényt vásárolok. Így az átlag árfolyamom 97,5 Ft lesz. Ez alapján az új stop szintem 92,625 lesz (97,5 Ft – 5%)
7. Amennyiben ezt a szintet is eléri az árfolyam újból vásárolok 2 db részvényt. Az átlagáram így 95,875 Ft.
8. Mivel a tőkém ezesetben elfogyott meghatározzuk a végső stop szintet, amely elérése estén az összes részvényt eladom (91 Ft).
9. Bízva a bekövetkező emelkedésben, amely ezestben magasabbra repítené az árat 100 Ft-nál extraprofitot tehet zsebre, hiszen nemcsak 100 Ft-on, hanem olcsóbban is vásároltam, miközben az elkönyvelhető veszteség mértéke 5% marad.
MOL
A hét legérdekesebb híre a Credit Suisse-től érkezett. A svájci bankóriás csökkentette a MOL célárfolyamát – köszönhetően az olaj célárfolyam csökkenésnek -, azonban eladásról tartásra minősítette fel a céget. Az új 12.532 Ft-os célár ugyanis még mindig igen kecsegtető. Ez a jelenlegi árszinthez képest még mindig 33% kilenc hónap alatt!
Kell még egy nap…
MOL részvény

Véleményem szerint a piaccal tart az olajvállalatunk, amelynek medvepiaci korrekciója végére ért pénteken.
Magyar Telekom – elkaphatja a gépszíj
Magyar Telekom

Richter
Richter részvény
2009. március 20., péntek
A hónap befektetési tippje: Allianz Se





2009. március 19., csütörtök
A bolondok aranya?
2009. március 17., kedd
Forint: feszülten figyelünk


Változatlanul érdemes fél szemünket elgyötört fizetőeszközünkön tartani, március 12-én ugyan megpróbált megtréfálni bennünket, de egy csöpp odafigyelés hasznomra válhatott. Aznap reggel már tudtuk, hogy kilépett csökkenő trendjéből, és a 307,7 körüli ellenállását célozza meg. Ezt hála Istennek technikai szempontból szabályos emelkedéssel tette, de ezek után, hála a svájci jegybank lépéseinek, mindez „a nyakunkba is folyt”. És újra trendszerűen!